
Indokolatlanul magas fizetések
Járai Zsigmond, az MNB felügyelőbizottságának elnöke beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a jegybank által benyújtott mérleg számszakilag hiteles, ugyanakkor több pontos kifogásolható. Járai kifejtette: az MNB a jegybank függetlenségét önkényesen értékeli, és döntései több esetben sem feleltek meg a társadalmi elvárásoknak. A felügyelőbizottság elnöke kritizálta az MNB egyszemélyes irányítási modelljét is, mert mint mondta, több elnöki döntés megalapozatlannak tűnt. Hozzátette: a jegybank 2010-es gazdálkodása több szempontból kifogásolható, például nem átlátható, vezetői bérpolitikája sem megfelelő, és kommunikációs célokra is rengeteg pénz ment el. Járai leszögezte azt is, hogy a gépjárműállomány cseréje is túlzottan magas, emellett a jegybank több beszerzése is jogszabálysértő, illetve néhány esetben felmerült a személyi összeférhetetlenség gyanúja is. Járai Zsigmond végül arra hívta fel a figyelmet, hogy Braun Róbert személyében indokolatlanul magas fizetésért foglalkoztatott kommunikációs tanácsadót a jegybank.

Simor András, az MNB elnöke, Járai Zsigmond az MNB felügyelőbizottságának elnöke
Havi tíz óra 1,8 millióért
Szijjártó Péter, a Költségvetési Bizottság alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy 2007 óta az MNB 1 milliárd forintot költött kommunikációs szerződésekre, miközben a jegybank deklaráltan nem akar nyereséges lenni. Sőt, egy esetben a közbeszerzési törvény megszegése miatt 500 ezer forintos bírságot is kaptak. Simor erre úgy reagált: „mihez képest sok ez az összeg?" Véleménye szerint azért fontos a kommunikációra ennyit költeni, mert az MNB minden magyar állampolgárt az ügyfelének tart, és mindenkivel szeretne megismertetni céljait. A jegybank elnöke szerint az 500 ezres bírság nem magas összegű, és ezen felül nem is ismerték el a bíróság döntését, ezért megfellebbezték.
A fideszes honatya kíváncsi volt arra is, hogy Braun Róbert tevékenysége írásban is dokumentált-e. Simor erre úgy válaszolt: a kommunikációs igazgató rendszeresen bejárt a bankba, ugyanakkor munkaideje kötetlen, és írásban dokumentált korábbi tevékenysége. Járai Zsigmond ezzel kapcsolatosan arra hívta fel a figyelmet, hogy Braun Róbert havi 1,8 milliós fizetésért átlagosan havi 10 órát töltött a Magyar Nemzeti Bankban, és munkájáról eddig a felügyelőbizottság egyetlen írásos dokumentációt sem látott.

Járai Zsignond az MNB felügyelőbizottságának elnöke
Szijjártó Péter a meghallgatás végén arra kérte Simor Andrást, hogy a felügyelőbizottság súlyos állításai miatt küldje el a kétes szerződések (Braun Róbert, arculatváltás, több kommunikációs megbízás) írásos dokumentációját. A bizottság alelnöke arcátlanságnak nevezte, hogy gazdasági válság idején közel 50 millió forintot költöttek egy olyan arculatváltásra, melyre nem is feltétlenül volt szükség.
Forrás: (fidesz.hu)
-bá-
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
www.mconet.biz
